Magyar Tudományos Művek Tára

nemzeti tudományos bibliográfia

Szabadon elérhető

Az MTMT-ben tárolt publikációk keresése cím, szerző, téma szerinti szűrési, továbbá listázási és nyomtatási lehetőségekkel

Részben nyilvános

Folyóirat és Frascati kereső, MTA folyóirat osztálylisták, szerzői és intézményi statisztikák, adatszolgáltatások

Regisztrált felhasználóknak

Publikációk adatainak rögzítése, szerzői és intézményi adatok szerkesztése, listák, táblázatok, riportok készítése, regisztráció adatbevitelhez

Szerkesztőségek

Az alábbi listában az MTMT-be rendszeres, teljeskörű adatszolgáltatást vállalt szerkesztőségek szerepelnek. A Közlemények oszlop a szerkesztőségek által rögzített rekordok számát, az Idézettség az ezekhez a rekordokhoz kapcsolódó idéző rekordok számát tartalmazza. A Megjelenési időszak oszlopban a szerkesztőségek által rögzített közlemények legkorábbi és legutolsó megjelenésének dátumát közöljük. A szerkesztőségek adatszolgáltatásával bekerült rekordok listája a szerkesztőség nevére kattintva, majd a Közlemények menüpontot kiválasztva jeleníthető meg. Ez a lista esetenként kevesebb rekordot tartalmaz, mint ami a Közlemények oszlopban szerepel, mert a nyilvános felületen csak a nyilvánosként megjelölt forrásrekordok jelennek meg. A teljes lista regisztrált felhasználók számára elérhető bejelentkezést követően az Affiliációk MTMT1-ből mezőben a szerkesztőség nevére történő kereséssel. A szerkesztőségként való adatszolgáltatásról további információ a kfbmtakik@konyvtar.mta.hu címen kérhető.

SzerkesztőségKözleményekIdézettségMegjelenési időszak
4D szerkesztősége7772019 - 2023
Academic and Applied Research in Military and Public Management Science szerkesztősége3685952002 - 2023
Acta Agraria Kaposváriensis szerkesztősége52372018 - 2022
Acta Agronomica Óváriensis szerkesztősége34132011 - 2016
Acta Alimentaria szerkesztősége63710662014 - 2023
Acta Antiqua szerkesztősége202282011 - 2023
Acta Archaeologica szerkesztősége1982992014 - 2023
Acta Botanica Hungarica szerkesztősége109982019 - 2023
Acta Carolus Robertus szerkesztősége116302020 - 2023
Acta Ethnographica Hungarica szerkesztősége178842018 - 2023
Acta Historiae Artium Academiae Scientiarum Hungaricae szerkesztősége802022 - 2022
Acta Humana szerkesztősége142762019 - 2023
Acta Juridica Hungarica szerkesztősége37202014 - 2022
Acta Linguistica Hungarica szerkesztősége1912592014 - 2023
Acta Materialia Transylvanica szerkesztősége172622018 - 2023
Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica szerkesztősége61012322014 - 2023
Acta Oeconomica szerkesztősége3867312014 - 2022
Acta Orientalia szerkesztősége2791152015 - 2023
Acta Papensia szerkesztősége265652001 - 2023
Acta Periodica szerkesztősége12882013 - 2023
Acta Pharmaceutica Hungarica szerkesztősége51392019 - 2021
Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica szerkesztősége62402019 - 2023
Acta Scientiarum Socialium szerkesztősége2652017 - 2022
Acta Silvatica et Lignaria Hungarica szerkesztősége854532006 - 2022
Acta Veterinaria Hungarica szerkesztősége46713742014 - 2023
Acta Zoologica Academiae Scientiarium Hungaricae szerkesztősége2385252014 - 2023
Advanced Logistic Systems szerkesztősége69232018 - 2023
Agrár- és Környezetjog szerkesztősége1562272016 - 2023
Agrártörténeti szemle szerkesztősége113492014 - 2022
Agrokémia és Talajtan szerkesztősége1071372018 - 2022
A Hús szerkesztősége702022 - 2022
Akadémiai Kiadó szerkesztősége612014 - 2022
Akadémikus bibliográfia2585037001804 - 2021
Alkalmazott Matematikai Lapok szerkesztősége84262013 - 2022
Alkalmazott Nyelvtudomány szerkesztősége2181832014 - 2023
Alkalmazott Pszichológia szerkesztősége1551692016 - 2022
Állam- és Jogtudomány szerkesztősége3135952014 - 2023
Állattani Közlemények szerkesztősége63172014 - 2023
Állattenyésztés és Takarmányozás szerkesztősége270892014 - 2023
Annales Musei historico-naturalis hungarici szerkesztősége131222014 - 2023
A női dimenzió szerkesztősége5002021 - 2022
Antaeus szerkesztősége32692015 - 2021
Anthropologiai Közlemények szerkesztősége79331980 - 2022
Antik Tanulmányok szerkesztősége222422014 - 2023
Anyanyelvi Kultúraközvetítés szerkesztősége37342019 - 2022
Anyanyelv-pedagógia szerkesztősége3542442011 - 2023
Apertúra szerkesztősége228752017 - 2023
AranyPajzs szerkesztősége1202022 - 2022
Archaeologiai Értesítő szerkesztősége1281652013 - 2022
Archeometriai Műhely szerkesztősége45122021 - 2023
Ars Hungarica szerkesztősége1631482014 - 2019
Artcadia szerkesztősége5202008 - 2022
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola könyvek szerkesztősége602022 - 2023
Axis szerkesztősége43242012 - 2023
Belügyi Szemle szerkesztősége111812942015 - 2023
Beszédkutatás szerkesztősége762752014 - 2022
Betekintő szerkesztősége4685602007 - 2023
Bihari Múzeum Évkönyve szerkesztőség1102014 - 2014
Biologia Futura szerkesztősége2054862019 - 2023
Biztosítás és Kockázat szerkesztősége173232015 - 2023
Botanikai Közlemények szerkesztősége1782332013 - 2023
Budapesti Levéltári Mozaikok szerkesztősége8652019 - 2023
Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts szerkesztősége1462013 - 2013
Cardiologia Hungarica szerkesztősége14912022 - 2023
Central European Academic Publishing szerkesztősége190112022 - 2023
Central European Journal of Comparative Law (CEJCL) szerkesztősége59342020 - 2022
Cereal Research Communications szerkesztősége4056621997 - 2023
City.hu szerkesztősége2112022 - 2022
Cognitive Sustainability szerkesztősége36262022 - 2023
Columella szerkesztősége1641372014 - 2023
Comitatus Önkormányzati Szemle szerkesztősége302023 - 2023
Community Ecology szerkesztősége1451242020 - 2023
Corvinus Regional Studies szerkesztősége3212010 - 2021
Danubius Noster szerkesztősége9872017 - 2023
Deliberationes szerkesztősége141552017 - 2022
Demográfia szerkesztősége1502992013 - 2023
Design of Machines and Structures szerkesztősége169601999 - 2023
Diabetologia Hungarica szerkesztősége26472017 - 2022
Dialóg Campus Kiadó7182014 - 2017
Dimenziók szerkesztősége3832017 - 2022
Disegno szerkesztősége5342014 - 2022
Dissertationes Archaeologicae szerkesztősége2564741960 - 2022
Doktoranduszok Országos Szövetségének szerkesztősége22373112012 - 2023
Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából szerkesztsége38132015 - 2021
Dornyay Béla Múzeum Évkönyve szerkesztőség1702015 - 2015
Ecocycles szerkesztősége1222022 - 2023
E-conom szerkesztősége1601212012 - 2023
Economy & finance szerkesztősége99332019 - 2023
Educatio szerkesztősége4367022015 - 2023
Egészségfejlesztés szerkesztősége2531742017 - 2023
Egyetemi Műhely Kiadó szerkesztősége28172019 - 2021
Egyháztörténeti Szemle5912021 - 2023
Electronic Journal of Qualitative Theory of Differential Equations szerkesztősége8665351998 - 2022
Elektronikai technológia és gyártásinformatika szerkesztősége1002018 - 2022
Élelmiszer, Táplálkozás és Marketing szerkesztősége1752017 - 2020
Élelmiszervizsgálati Közlemények szerkesztősége99122020 - 2023
Első Lánchíd Bt. szerkesztősége502021 - 2022
Ephemeris Hungarologica szerkesztősége3902021 - 2022
Építés - Építészettudomány szerkesztősége60222018 - 2022
Erdélyi Múzeum szerkesztősége87132021 - 2022
Erdélyi Tudományos Füzetek szerkesztősége2915141926 - 2021
Erdészettudományi Közlemények szerkesztősége30282014 - 2022
Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek szerkesztősége1711542019 - 2023
Ethnographia szerkesztősége6122772014 - 2021
Ethno-lore szerkesztősége782017 - 2017
Eurázsia Szemle szerkesztősége48112021 - 2022
Európai Tükör szerkesztősége117582019 - 2022
European Chemical Bulletin szerkesztősége1602018 - 2020
European Integration Studies szerkesztősége103432015 - 2023
European Journal of Mental Health szerkesztősége1651912014 - 2023
Express Polymer Letters szerkesztősége9742022 - 2022
Faipar szerkesztősége3611671969 - 2016
Ferenczy Múzeum kiadványai. "A" sorozat szerkesztősége38572014 - 2014
Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka szerkesztősége15342701996 - 2017
Filológiai Közlöny szerkesztősége2701162014 - 2021
Financial and Economic Review szerkesztősége2631012017 - 2023
Fizikai Szemle szerkesztősége813222014 - 2023
Fogorvosi Szemle szerkesztősége118492015 - 2023
Fogyatékosság és Társadalom szerkesztősége62282018 - 2022
Folia Entomologica Hungarica szerkesztősége145742014 - 2023
Fordítástudomány szerkesztősége119292019 - 2023
Fordulat szerkesztősége3663611989 - 2022
Foreign Policy Review szerkesztősége57112020 - 2023
Földrajzi Közlemények szerkesztősége2534562014 - 2022
Földtani Közlöny szerkesztősége98852017 - 2023
Fragmenta Palaeontologica Hungarica szerkesztősége914922001 - 2023
Freeside Europe Online Academic Journal szerkesztősége3602020 - 2022
Gazdálkodás szerkesztősége100422000 - 2023
Gazdaság és pénzügy szerkesztősége105752018 - 2023
Gazdaság és Társadalom szerkesztősége2571782009 - 2023
Geosciences and Engineering szerkesztősége2091432010 - 2023
GiLE Journal of Skills Development szerkesztősége45152021 - 2023
Glossa Iuridica szerkesztősége5102022 - 2023
Gondolat Kiadó881972017 - 2020
Gradus folyóirat szerkesztősége312872020 - 2023
Gyermeknevelés szerkesztősége122362021 - 2023
Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara szerkesztősége302020 - 2020
Győr Város Levéltára kiadó202014 - 2014
Haditechnika szerkesztősége467852016 - 2022
Hadmérnök szerkesztősége261852019 - 2023
Hadtudományi Szemle szerkesztősége239602019 - 2023
Hadtudomány szerkesztősége5129272014 - 2023
Helikon szerkesztősége1431062015 - 2018
Hidrológiai Közlöny szerkesztősége143132020 - 2023
Historical Studies on Central Europe szerkesztősége10352021 - 2023
Hitelintézeti szemle szerkesztősége2761792017 - 2023
Honvédségi Szemle szerkesztősége3011132018 - 2023
Humán Innovációs Szemle szerkesztősége1002023 - 2023
Hungarian Agricultural Engineering szerkesztősége1852352013 - 2022
Hungarian Archaeology szerkesztősége129272019 - 2023
Hungarian Geographical Bulletin szerkesztősége32713332014 - 2023
Hungarian Historical Review szerkesztősége4313052014 - 2023
Hungarian Journal of Industry and Chemistry szerkesztősége61915271973 - 2023
Hungarian Studies szerkesztősége1901002014 - 2023
HUNGARNET szerkesztőséges120232018 - 2022
Hypertonia és Nephrologia szerkesztősége5431802016 - 2023
Ideggyógyászati Szemle szerkesztősége4817672014 - 2023
Időjárás szerkesztősége1672972018 - 2023
IME szerkesztősége6272021 - 2023
Infocommunications Journal szerkesztősége1932922018 - 2023
Információs Társadalom szerkesztősége5049192001 - 2022
In Medias Res szerkesztősége1873142012 - 2020
Institutiones Administrationis - Journal of Administrative Sciences szerkesztősége5642021 - 2023
Internetes Jogtudományi Enciklopédia (IJOTEN) szerkesztősége2203222016 - 2023
Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztősége5986522014 - 2023
Irodalomtörténet szerkesztősége3042632014 - 2021
Iskolakultúra szerkesztősége4019882005 - 2020
Janus Pannonius Múzeum Évkönyvének szerkesztősége33142015 - 2015
JEL-KÉP szerkesztősége2882442012 - 2022
Jog Állam Politika szerkesztősége191622020 - 2023
Jogtudományi Közlöny szerkesztősége6088902014 - 2023
Journal of Agricultural Informatics szerkesztősége1351431999 - 2016
Journal of Behavioral Addictions szerkesztősége84737002014 - 2023
Journal of Central and Eastern European African Studies szerkesztősége54112021 - 2023
Journal of Central European Green Innovation (JCEGI) szerkesztősége2382642013 - 2023
Journal of Universal Science Online szerkesztősége9222014 - 2017
Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei szerkesztősége133282013 - 2022
Katonai Logisztika szerkesztősége29132003 - 2022
Keletkutatás szerkesztősége5234271973 - 2023
Kémiai Panoráma szerkesztősége10302010 - 2018
Képzés és Gyakorlat szerkesztősége5224141979 - 2022
Keréknyomok szerkesztősége126502006 - 2023
Kitaibelia szerkesztősége2043332015 - 2022
KKI Elemzések szerkesztősége114292020 - 2023
KOME szerkesztőség99962012 - 2023
Könyv és Nevelés szerkesztősége1902016 - 2016
Közbeszerzési Értesítő Plusz szerkesztősége19102019 - 2022
Közgazdasági Szemle Alapítvány szerkesztősége4522012 - 2018
Közgazdasági Szemle szerkesztősége68217292014 - 2023
Köz-gazdaság szerkesztősége10426052006 - 2023
Közigazgatási és Infokommunikációs Jogi PhD Tanulmányok szerkesztősége1012020 - 2022
KözigazgatásTudomány szerkesztősége55212021 - 2023
Közlekedés és Mobilitás szerkesztősége1722022 - 2023
Közlekedéstudományi szemle szerkesztősége214712017 - 2023
Kultúra és Közösség szerkesztősége10056331974 - 2022
Külgazdaság szerkesztősége3122302017 - 2023
Külügyi Műhely - Gyorselemzés sorozat szerkesztősége1202020 - 2023
Külügyi Műhely szerkesztősége104152019 - 2023
Külügyi Szemle szerkesztősége136412020 - 2023
LAM szerkesztősége639642013 - 2023
Law, Identity and Values szerkesztősége2212021 - 2022
Légkör szerkesztősége3322021 - 2023
LEJANA szerkesztősége20382010 - 2023
Lélektan és hadviselés szerkesztősége4352019 - 2023
Lepidopterologica Hungarica szerkesztősége102021 - 2021
L'Harmattan Kiadó szerkesztősége702572010 - 2023
Literatura szerkesztősége3411232014 - 2023
Litikum szerkesztősége1002015 - 2020
Logisztikai Évkönyv szerkesztősége2342021 - 2022
Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet szerkesztősége162692021 - 2023
Magyar Állatorvosok Lapja szerkesztősége4612023 - 2023
Magyar Apróvad Közlemények szerkesztősége991461997 - 2022
Magyar Belorvosi Archívum szerkesztősége33912015 - 2023
Magyar Építőipar szerkesztősége2922015 - 2017
Magyar Filozófiai Szemle szerkesztősége5214281976 - 2023
Magyar Kémiai Folyóirat szerkesztősége22392014 - 2023
Magyar Kémikusok Lapja szerkesztősége918742011 - 2023
Magyar Könyvszemle szerkesztősége4692732011 - 2023
Magyar Könyvtárosok Egyesülete szerkesztősége4722020 - 2021
Magyar Meteorológiai Társaság szerkesztősége102022 - 2022
Magyar Nyelvőr szerkesztősége4084862008 - 2023
Magyar Nyelv szerkesztősége6726362013 - 2023
Magyar Orvosi Nyelv szerkesztősége153392013 - 2022
Magyar Őstörténeti Kutatócsoport szerkesztősége1691482015 - 2022
Magyar Pedagógia szerkesztősége1055852013 - 2019
Magyar Pszichológiai Szemle szerkesztősége3724312013 - 2023
Magyar Református Nevelés szerkesztősége73242017 - 2022
Magyar Régészet szerkesztősége148282019 - 2023
Magyar Rendészet szerkesztősége3003792016 - 2023
Magyarságkutató Intézet szerkesztősége12432022 - 2023
Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet szerkesztősége19522014 - 2022
Magyar Tudomány szerkesztősége1381412020 - 2020
Magyar Urológia szerkesztősége702017 - 2018
Magyar Vízivad Közlemények szerkesztősége1362861996 - 2022
Magyar Zene szerkesztősége90222017 - 2021
Matematikai Lapok szerkesztősége4102013 - 2021
Médiakutató szerkesztősége1972022 - 2023
MEE Mechwart András Ifjúsági Társaság szerkesztősége102022 - 2022
Mentálhigiéné és Pszichoszomatika szerkesztősége82732016 - 2023
MERSZ szerkesztősége56112016 - 2023
Mester és Tanítvány szerkesztősége212491992 - 2023
Mesterséges Intelligencia szerkesztősége52132019 - 2023
Metszet szerkesztősége402019 - 2023
Miskolci Jogi Szemle szerkesztősége253372020 - 2023
MKI Elemzések szerkesztősége1802023 - 2023
Modern Geográfia szerkesztősége3356242001 - 2024
Móra Ferenc Múzeum Évkönyve szerkesztőség2852015 - 2015
Multidiszciplináris Egészség és Jóllét szerkesztősége1502023 - 2023
Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok szerkesztősége82722018 - 2023
Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok Tudományos Szimpózium szerkesztősége6102023 - 2023
Multidiszciplináris Tudományok szerkesztősége5761612019 - 2023
Múltunk szerkesztősége79112020 - 2023
Munkácsy Mihály Múzeum szerkesztősége102014 - 2014
Műszaki Katonai Közlöny szerkesztősége153592019 - 2023
Műszaki Tudományos Füzetek szerkesztősége17531992 - 2022
Műszaki Tudományos Közlemények szerkesztősége720922014 - 2022
Művészettörténeti Értesítő szerkesztősége1831332014 - 2022
Napvilág Kiadó szerkesztősége102022 - 2022
Natura Somogyiensis szerkesztősége4142992001 - 2023
Nemzetbiztonsági Szemle szerkesztősége124632019 - 2023
Nemzet és Biztonság szerkesztősége138602019 - 2022
Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. szerkesztősége802019 - 2021
Néprajzi Értesítő szerkesztősége5692006 - 2022
Neveléstudomány szerkesztősége3086582012 - 2023
Névtani Értesítő szerkesztősége64511162005 - 2022
Növényvédelem szerkesztősége21842019 - 2023
Nővér szerkesztősége101422020 - 2023
Nyelvtudományi Közlemények szerkesztősége2062592013 - 2022
OFI könyvek szerkesztősége36552016 - 2016
Ókor szerkesztősége3031722014 - 2022
Opuscula Theologica et Scientifica szerkesztősége902023 - 2023
Opuscula Zoologica szerkesztősége128712014 - 2023
Orvosi Hetilap szerkesztősége115816132019 - 2023
Orvostörténeti Közlemények szerkesztősége14722014 - 2022
OxIPO szerkesztősége119472019 - 2023
Önkéntes szemle szerkesztősége70132021 - 2023
Paideia szerkesztősége212018 - 2018
Pannon Digitális Pedagógia szerkesztősége4922021 - 2022
Párbeszéd szerkesztősége1692016 - 2016
Passage szerkesztősége3002023 - 2023
Pázmány Law Review szerkesztősége69272013 - 2022
Pedagógiatörténeti Szemle szerkesztősége25152015 - 2020
Pedagógusképzés szerkesztősége2361252010 - 2023
Pénzügyi Szemle szerkesztősége3194482019 - 2023
Performa szerkesztősége2342020 - 2020
Physiology International szerkesztősége1173032019 - 2023
Polgári szemle szerkesztősége385882019 - 2022
Politikatudományi Szemle szerkesztősége3347412012 - 2022
Pollack Periodica szerkesztősége6327502014 - 2023
Polymatheia szerkesztősége8672020 - 2022
Porta Lingua szerkesztősége66232021 - 2023
Proceedings GiLE4Youth International Conference szerkesztősége812021 - 2021
Progress in Agricultural Engineering Sciences szerkesztősége612022 - 2022
Pro Publico Bono - Magyar Közigazgatás szerkesztősége1541172014 - 2023
Prosperitas szerkesztősége2031822014 - 2023
Psychologia Hungarica Caroliensis szerkesztősége1721692011 - 2022
Pszichoszomatikus Ambulancia szerkesztősége102018 - 2018
Public Governance, Administration and Finances Law Review szerkesztősége4332021 - 2023
Ráday Gyűjtemény szerkesztősége602015 - 2021
Recent Innovations in Mechatronics (RIiM) szerkesztősége4132013 - 2015
Regional and Business Studies szerkesztősége58292017 - 2022
REGIO szerkesztősége207692018 - 2023
Rendvédelem szerkesztősége1802021 - 2023
Rendvédelem Történeti Füzetek szerkesztősége32711511990 - 2021
Replika szerkesztősége79817841990 - 2022
Repüléstudományi Közlemények szerkesztősége1531072019 - 2023
RussianStudiesHu szerkesztősége6642019 - 2023
Sapientiana szerkesztősége1822021 - 2023
Sapientia szerkesztősége402022 - 2022
Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum szerkesztősége1522015 - 2015
Scientia et Securitas szerkesztősége121452020 - 2023
Segédkönyvek a nyelvi közvetítésről szerkesztősége14172020 - 2020
Socio.hu szerkesztősége2002802013 - 2023
Studia Biblica szerkesztősége1202023 - 2023
Studia Botanica Hungarica szerkesztősége1313192014 - 2022
Studia comitatensia szerkesztősége1362014 - 2014
Studia Linguistica Hungarica szerkesztősége16112013 - 2016
Studia Mundi - Economica szerkesztősége3343552014 - 2023
Studia Musicologica szerkesztősége84122019 - 2023
Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae szerkesztősége1702021 - 2022
Studia Slavica Savariensia szerkesztősége154142013 - 2021
Studies in Agricultural Economics szerkesztősége1813362014 - 2022
Századok szerkesztősége7689322013 - 2023
Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság szerkesztősége602020 - 2020
Szemészet szerkesztősége4602022 - 2023
Szigma szerkesztősége95572014 - 2023
Szociológiai Szemle szerkesztősége2317062014 - 2023
Tabula szerkesztősége4621998 - 2021
Tájökológiai Lapok szerkesztősége58216022004 - 2022
Tánc és Nevelés szerkesztősége59242020 - 2023
Targum szerkesztősége2312022 - 2022
Távol-keleti Tanulmányok szerkesztősége2951022009 - 2023
Tér és Társadalom szerkesztősége1520103961987 - 2023
Természetbúvár szerkesztősége67422014 - 2022
Természetvédelmi Közlemények szerkesztősége54219261991 - 2022
Természet Világa szerkesztősége722252013 - 2019
Testnevelés Sport Tudomány szerkesztősége134852016 - 2023
The Arabist szerkesztősége139352012 - 2023
Theatron szerkesztősége14832020 - 2023
The Eurasia Series szerkesztősége3102021 - 2023
Theory, Methodology, Practice szerkesztősége2165882002 - 2023
Történelmi Szemle szerkesztősége3317152014 - 2023
Történeti Muzeológiai Szemle szerkesztősége2702014 - 2014
Tudatosan a Környezetünkért Egyesület szerkesztősége102022 - 2022
Tudomány- és Technikatörténeti Füzetek szerkesztősége1582009 - 2020
Turizmus Bulletin szerkesztősége40511971997 - 2023
Új Munkaügyi Szemle szerkesztősége1231062020 - 2023
Új Pedagógiai Szemle szerkesztősége2012016 - 2016
Uránia szerkesztősége3602021 - 2022
Útügyi Lapok szerkesztősége109282013 - 2023
Vajdasági Magyar Helytörténeti Egyesület Évkönyve szerkesztőség322016 - 2016
Vallástudományi Szemle szerkesztősége11332020 - 2023
Verbum szerkesztősége3062551994 - 2023
Vezetéstudomány szerkesztősége237884651974 - 2023
Világtörténet szerkesztősége3772462014 - 2023
Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve szerkesztősége1432021 - 2021
Zen tükör szerkesztősége5802016 - 2022